Ángela egy hete 2 éves lett…

Ilyenkor általában mindenki közölni szokta, hogy «úristenmárhiszmégcsakmostszületett!». Nekem meg pont az az érzésem, hogy hihetetlen, hogy még csak két éve van velünk. Nekem olyan, mintha mindig is itt lett volna. Mondjuk már Larával kapcsolatban is ez az érzésem, pedig ö tényleg még csak most született 4 és fél hónapja.

Szóval két éves lesz az én nagyobbik lányom. Korábban sose gondoltam volna, hogy ilyen vidám lehet az élet egy kis kétévessel. Mondjuk azt se gondoltam volna, hogy ennyi mindent lehet már csinálni egy kétévessel. Igaz nem is nagyon voltak két évesek a környezetemben, csak a valenciai család gyerekei, de öket is csak pár órákra láttam havonta max. két hétvégén. Szóval nem tudom, hogy ez mennyire átlagos, de Ángelával rengeteg dolgot lehet már csinálni.

Imád például a konyhában lenni és fözni. Illetve a konyhapultról nézni, hogy mit csinálunk. Ahogy valamelyikünk bemegy a konyhába, máris ott van ö is és kéri… mit kéri, követeli, hogy ültessük föl öt, majd elkezdi kipakolni a fakanalakat a pulton lévö tartójukból. Aztán figyel és segít. MA-ról nem tudok nyilatkozni, de ha velem van akkor mindig ö teszi bele az ételbe a füszereket vagy például a rizst a rizottóba, a lisztet a tésztákba. Ma szabályosan végigvezényelte az egész vacsora készítést, mutogatta, hogy mit hova tegyek: mindent a Thermomix üstjébe, zizi ahogy ö hívja. Mutatott rá a kis ujjával és közölte, hogy «odda» vagy «aají» mikor mi jutott eszébe. Majd néha azt is hozzátette, hogy «zizi». 😀 Akkor is rögtön ott van, ha sütök. Gyömöszöli a kicsi tésztát, amit külön neki szoktam adni, de olyan is volt már, hogy ö morzsolta össze a vajat a liszttel. Aztán rettenetesen fölháborodott, hogy 10 perc alatt végeztünk és elvittem öt fürdeni. (Tulajdonképpen tök jogosan, az anyja a hülye aki háromnegyed hétkor áll neki süteményt begyúrni… mintha nem ismerné a saját gyerekét, aki az ilyenekkel fél-háromnegyed órákat el tud vacakolni! :D) Szóval mindenböl kiveszi, ki akarja venni a részét, a végén pedig kóstol. Tökéletesen tudja, hogy ilyenkor nem evés van, csak kóstolás, de a kanalat neki is le kell nyalnia. Mert nehogy már kimaradjon valamiböl! 🙂

A gyúrás és gyömöszölés iránti szeretete nagyon sok téren megmutatkozik amúgy. A nagy szerelem a homok, akár kinti akár benti, de tulajdonképpen mindegy mi csak lehessen «matschen, matschen»-elni. (Németül maszatolni, egy újabb szó ami bevonult a Casas-Balogh féle házi szótárba). A bölcsiben ezt nagyon támogatják is, valamelyik nap egyszerü étkezési keményítöt kevertek össze vízzel, azzal játszottak. Ángeláról meg tanvideó készült másnapra az igazgatónö kérésére, mert olyan nagyon beleélte magát és koncentrált, hogy gyorsan lefilmezték öt. 🙂 Nagyon szeret gyúrmázni is. Ez persze még nem igazi gyúrmázás, inkább csak gyúrogatja, hengergeti, meg a körmével piszkálja. Aztán jön és mutatja, hogy koszos lett a körme. 🙂 Bár tegnap már kérte, hogy csináljak neki csigát, meg vizet és amikor az egyik henger félbehajlott a kezében, akkor rögtön eszébe jutott amikor «kriketteztünk» a gyúrmával és már próbálta is felállítani kapunak a hengert az asztalon, valamint kérte, hogy csináljak neki labdát hozzá. (jabdaaaa) A homokból is kéri újabban, hogy csináljunk csúszdát, hogy lehessen legurítani a labdákat rajta.

Ez a «kérte» persze költöi túlzás illetve jelen esetben finomítás, Ángela ugyanis nem kér, hanem utasít. Mit utasít, egyenesen parancsol! Kész kis tábornagy, ha engednénk már komoly deményista… ja nem, az más, bocsi, szóval már komoly diktatúrát épített volna ki. 🙂

A diktatúra elsö alappillére a fegyelem vagy nevezzük inkább következetességnek. Ha például a bölcsiben úgy tanulta, hogy a táncoláshoz le kell venni a papucsot, akkor azt ö mindig le is fogja venni és addig senki nem fog vele táncolni, amig el nem érte, hogy a partnere levegye a papucsát. (Szerencsére ezt csak itthon adja elö, ha nyilvános helyen vagyunk, akkor maradhat a cipö. Huhh… és homloktörlés a kézfejjel.) Lazsálni se lehet, ha tánc van, akkor mindenkinek tancolnia kell.

Általában igaz, hogy ha egyszer valamit csinált vele az ember egy bizonyos módon, akkor ö azt legközelebb is ugyanúgy akarja majd csinálni. Nagyon jó a megfigyelöképessége és memóriája is. Múlt héten csütörtökön délután miután börig áztunk a bölcsiböl hazafelé jövet, felmostam a bejárati ajtó környékét, amit ö persze közvetlen mellölem figyelte. Közben mondtam neki, hogy ezt összekoszoltuk, de majd most felmosom vízzel és megint tiszta lesz. Persze ö is ki akarta próbálni a felmosást (söpörni is mindig söpörnie kell, de legalábbis a lapátot tartja), amiröl sikerült lebeszélnem öt és ezzel én lezártnak tekintettem a témát. Másnap reggel, amikor indultunk a bölcsibe és adtom rá a cipöjét meg a kabátját, egyszercsak rámutat egy kis foltra a padlón és közli: «Koszos. Aají. (Ott, oda kiejtett verziója spanyolul). Víz.» és elkezd a mosókonyha felé mutogatni. Majd a biztonság kedvéért még hozzátette, hogy: «Titta!» (=Tiszta) Nehogy már kételyeim maradjanak afelöl, hogy ö most azt márpedig azonnal föl akarná mosni. 😀

A tisztaság akár a diktatúra második alappillér is lehetne, hehe.

A harmadik pedig a rutinok. Nagyon fontosak neki a kis rutinjai, szertartásai, bár melyik gyereknek nem azok? Hogy csak párat soroljak például: vízivás lefekvés elött, még akkor is, ha épp televedelte magát. Fürdés elött meg mindig elöször összeszed valamilyen játékot, amit visz magával a kádba, aztán bemegy a szobájába, kiszedi a párnája alól a pizsamáját, majd irány a fürdöszoba, fölkapcsolja a villanyt, odamegy a kádhoz, leszedi a kilépöt a kád széléröl, akkurátusan kisimítja, majd odaáll a kád széléhez, hogy jöhet a víz. Megtöltjük a kádat, majd szedi elö a bilit, hogy pisiljen. Újabban van, hogy nem is hagyja, hogy segítsek neki. Aztán beszállás a kádba és amióta elkezdtük Larát is a nagy kádban fürdetni, azóta már öt is rögtön reklamálja maga mellé. (Ez a standard sorrend, nem mindig mindent csinál végig, de nagy átlagban nem marad ki egy lépés sem.)

Lehet, hogy már írtam, de komolyan megijeszt néha a gondolat, hogy milyen gyorsan tanul és mennyire utánoz minket. Apropó utánzás. A legújabb az, hogy nem marokra fogja a kanalat, hanem úgy akarja fogni ahogy mi. Persze ez még nem igazán megy, de kitartóan próbálkozik mindkét kezével. Ha két kanalat/villát kap, akkor meg teszi rá egyikkel a másikra a kaját. Nem csodálkoznék rajta, ha hamarosan késsel villával akarna enni a kiscsaj! A pohárfogásra is oda kell figyelni újabban, mert elkezdte azt is csak egy kézzel, a fülénél fogni. Ezért a héten többször tudatosan is két kézzel fogtam meg reggel a tejesbögrémet. 🙂 Bár még így is volt, hogy átöltözés lett belöle… söt, újabban ha összekeni magát, vagy leönti magát, akkor ö maga mondja, hogy «ancín» (anziehen=öltözni, átöltözni németül) és valamelyik este le is vette egyedül a pizsama pólóját majd elindult az emeletre, hogy akkor ö most átöltözik. Fönt egyenesen bevonult a szobájába és kihuzott két fiókot, azon címszó alatt, hogy akkor ö most elövesz magának új pizsamát. 🙂 A pizsamafölsöt félig sikerült is fölvennie, a kezeit bele tudta húzni, csak közben megcsavarodott a póló, így a fejrészt már nem sikerült neki fölhúznia. A nadrágot és a papucsát simán lehúzta, a belebújás már bonyolultabb, bár az is csak azért nem sikerült, mert nem tudott egyszerre kapaszkodni is meg a lábát is beledugni a nadrág szárába. 🙂 A videó láttán, Anyu szerint már csak az hiányzott, hogy a szennyesbe is bedobja a koszos ruhát! 😀

Egy másik hasonló eset volt, amikor azt láttam, hogy jön be a nappaliba és nagyon nézi a kezét. Babrálja egyik kezével az ujját és nagyon el van mélyedve. Kérdezem töle, hogy mi van. Erre kitartja a kis ujját, közli hogy aají és rámutat a polcra, ahol mindig van egy kis körömvágó készlet, amivel az ö körmét is szoktuk vágni. Ekkor láttam csak, hogy le volt törve az ujján a köröm. Nekem teljesen hihetetlen volt, hogy hogy rakta ezt össze magának. Igaz a Nagyapja is megmondta már, hogy csak kicsi, nem hülye. 😀

Egyébként meg egy kis szeretetbomba, ami szerencsére gyakran robban és ilyenkor ölel, puszil, bújik, simogat. Mondja is hozzá, hogy «puszi» és mutatja, hogy hova. Mindenkit végigpuszil ö is, Lara sem maradhat ki semmiböl és néha minket is utasít, ilyenkor jönnek a szendvics és a csoportos puszik meg ölelések. Mi kell még? ^.^

Hihetetlen, de múlt hét vasárnap másfél éves lett Ángela. Másfél év nem egy nagy idö ha jobban belegondolunk, gyorsan el is telt és mégis olyan mintha mindig is itt lett volna velünk.

Ez alatt a másfél év alatt hatalmas léptekkel haladt és halad továbbra is a világ megtanulásában. Szinte tényleg minden napra jut valami újdonság amivel meglep minket. A lépteket amúgy érthetjük szinte szó szerint is, mert szeptemberben, pont a szülinapomon végre megindult. Egy nagy strandlabdával játszott, rátámaszkodva felállt és megpróbált hasonlóan rátámaszkodni mint a kis tologatós kicsijára. Ahhoz viszont, hogy a számára megszokott magasságban, a kocsi kapaszkodójának a magasságban legyen a keze, fel kellett emelnie a labdát a földröl. Ennyi, már ment is anyuéknál a nappaliból az ebédlöbe és vissza. Nagy volt az öröm, pláne, hogy minden nagyszülö pont együtt volt, mindenki látta az elsö önálló lépéseket. Egy-egy meglódulása volt már korábban is, de nem jutott két-három lépésnél tovább. Azóta viszont szorgalmasan megy, cipel mindent, azt, hogy mászni is lehet már szinte «el is felejtette», annak ellenére, hogy még azért orra-popsira pottyangat.

Enni tulajdonképpen már teljesen önállóan eszik, fogja a kis kanalait és lapátolja be az aktuálisan elé tett kaját. Ha lecsurog a szája szélén, akkor a kanállal leszedi ami kifolyt. Erre szükség is van, mert óriási adagokat képes a szájába tömni egyszerre. Ja, és mindezt mindkét kezével tökéletesen hajtja végre, az evés terén egyértelmüen kétkezes.
Az, hogy az adott esetben kezébe vett kekszet harapni is lehet és nem muszály az egész 5 centis darabot egyszerre megpróbálni betömni a szájába, még csak most kezd világos lenni neki. 🙂
A hasát amúgy mindenekfelett imádja, mindent megeszik, eddig az egyetle olyan étel amit a szájbavétel után azonnal kiköpött az a mangó volt – azt hiszem túléljük, ha nem fogja szeretni. Ezen kívül a lazac még az, ami nem mindig jön be, bár álcázva azt is megeszi. A kedvencek közé változatlanul a paradicsomos kaják (salmorejo, paradicsomos káposzta) tartoznak, a spenót szintén bármikor jöhet, a sajtok is elsöként tünnek el a tányérjáról, az abszolút kedvenc pedig a borsó. Ezt képes a kanállal szemenként kiszedegetni a zöldségek közül. 🙂

Bármit elkövet azért, hogy tele legyen a pocakja, valamelyik este fél órával a vacsoraidö elött szabályosan kivitt a konyhába és “elmagyarázta”, hogy ö ma a szokásosnál kicsit korábban éhes, de nagyon: kiment a nappaliból a konyhaajtóba, megállt, nézett vissza rám és mutogatott a konyhába, hogy onnan ö valamit akar. Amikor utánamentem, bement, odament a székéhez és a rá mutogatva teljesen egyértelmüen jelezte, hogy enni akar.

Arról egyébként szó se lehet, hogy úgy együnk, hogy ö nem kap semmit, szóval próbálunk igazodni az ö idöbeosztásához és együtt eszünk mindannyian. Ha esetleg nem jön össze, akkor addig dumál és kiabál (babababa, tatata, eeeee) amíg nem kap. Ja, és az se müködik, hogy valami mást együnk mint ö. Még a legkisebb eltérést is kiszúrja, és nem hajlandó a sajátjából tovább enni addig amig az ö tányérjának tartalma nem egyezik 100%-osan a miénkkel. Ha az övé elfogyott, de mi még eszünk, akkor nagy nagy szemekkel néz ránk és közben a kis mutatóujjával mutogatva az üres tányérjára vagy a kanalára jelzi, hogy akkor még ö is enne tovább.

A legújabb meg az, hogy miután mostanában tobbször segítettünk neki a mi kanalunkkal az övére kanalanzni az étlet, ha két kanál van a kezében (azt megelözendö, hogy kézzel tapicskoljon a tányérjában) akkor az egyikkel rákanalazza az ételt a másikra és úgy veszi be a szájába. 😀 Ahogy a spanyolok mondják: «es un caso» – egy különleges eset a csaj. 😀

Számomra az is hihetetlen, hogy mennyire utánoz mindent amit lát. Márpedig nagyon szemlélö, megfigyelö típus, már egészen pici korától kezdve. Emlékszem a baba-mama foglalkozásokra amikre jártunk, az elsö pár alkalommal miközben minden más hasnkorú gyerek, kisbaba mindent megfogott, kúszott-mászott, izgett-mozgott, addig az enyém csak ült és figyelt. Aztán hirtelen pár alkalom után, beindult és jobban használta a körülötte levö tárgyakat mint azok akik már korábban intenzíven gyakorolták a mozdulatokat. Amíg mások esetlenkedve próbálkoztak addig ö figyelt, és csak akkor kezdte el használni az adott tárgyat amikor már tudta, hogy mit kell vele csinálni. Az esetek többségében amúgy elég egyszer-kétszer megmutatni neki valamit, ha érdekli, akkor már tudja is.

Valamelyik nap a szönyegen ültünk, Anyu, Ángela és én és épp a Duplóval játszottunk. (Még az enyém volt! :)) Felépült a kis konyha, tüzhellyel, mosogatóval mindennel. Elökerült a pici edény és a kis teáskanna. Egy darabig csak pakolgatta öket, majd hirtelen megfogta a kannát, jól megnézte, felállt és határozottan elindult a szobán keresztül egyenensen a virágok irányába. Anyu még viccelt is, hogy figyu, meg virágot locsolni a gyerek. És tényleg!!! Odament a növényekhez és szabályos locsoló mozdulatot tett a kis kannájával. Pedig sose locsoltam vele együtt, csak látta, hogy hordom a vizet és öntöm rá a virágokra. Amúgy nekem is fehér a locsolókannám, akárcsak az ö kis teáskancsója. Azóta ezt már többször elöadta, és ha mondjuk neki, hogy locsolja meg a virágokat, akkor szintén odamegy a kis kannával és böszen “locsol”. 😀

De ugyanígy kiviszi a szemetet a konyhába a kukába is. Ez úgy kezdödött, hogy amikor beindult a «mindent összeszedünk amit a földön találunk és a szánkba teszünk» korszak, akkor a kis szöszöket automatikusan kivettem a kezéböl, hogy azt ne egye meg, adja ide nekem. A tárgyakat se nagyon engedtük, hogy a szájába tegye, elhúztuk a kezét a szájától. Ezt elég gyorsan fel is fogta és szerencsére pár hét alatt túl voltunk a «mindentmegzabálokamittalálok» idöszakon. Ehelyett jött az, hogy amit talál a földön (szöszök, esetleg morzsák) azt akkurátusan felcsippentgeti és egyesével odaadja valamelyikünknek. Na, erre csinálta Anyu valamelyik nap, hogy megfogta a kezét, kivezette öt a konyhába és együtt kidobták a szöszt a szemetesbe. Azóta ha talál valamit felváltva adja a kezünkbe vagy viszi el kidobni – mikor mi jut eszébe alapon. A hétvégén a reggeli maradványait lerámolva az üres tejesdobozt nyomtam a kezébe, és mondtam neki, hogy vigye el kidobni ugyanoda ahova a szöszöket szokta. Én lepödtem meg a legjobban, amikor megindult a konyhába és a szemetest felnyitva akkurátusan kidobta a dobozt. Még meg is nyomta egy kicsit, mert nem tudta lecsukni utána a kuka tetejét! 😮 😀 De olyan is volt már, hogy kidobott egy papírzsepit a fekete kukába, majd pár perc múlva megindult egy másikkal is. Ezúttal a fehér kuka jobban tetszhetett neki, mert arrébbhúzta az elötte álló etetöszékét, hogy odaférjen hozzá. Már majdnem felnyitotta a kuka tetejét amikor egyszerre megállt, elgondolkodott, odament a fekete kukás szekrényhez, kinyitotta és mégiscsak a feketébe dobta ki a zsepit (gondolom eszébe jutott, hogy az elöbb is oda dobta). Ezek után pedig határozottan visszament az etetöszékéhez és visszatolta azt a fehér kuka elé, amolyan ez az elöbb itt volt alapon! 😀

Hasonló eset a söprés is: Már egészen kicsiként nagyon figyelte, hogy mit csinálok amikor söprök, mostanában még játék közben is leáll, ha elökerül a söprü és megmerevedve nézi, hogy mi történik. (A porszívónál is, azt is szivesen tologatja, ha hagyom neki.) Legutóbb mondtam neki, hogy na akkor jöjjön segítsen, fogja a lapátot, aztán amikor készen voltunk akkor ö vihette be a helyére mindkettöt. A következö alkalommal Anyuval már rögtön ment oda és fogta a lapátot, majd amikor Anyu elvitte kidobni a rajta levö szemetet, akkor elkapta a söprüt és a maga kis esetlen módján a nála másfélszer akkora seprüvel szabályos seprö mozdulatokat tett. Ismét csak majd megzabáltam.

Két hete, vasárnap este aztán végre MA is megélhetett egy ilyen számunkra ledöbbentö jelenetet: Lerámoltam az asztalt vacsora után és leszedtem a terítöt is, hogy kiviszem a szennyesbe. Ángela a szönyegen játszott a labdájával meg az apjával. Amikor meglátta, hogy leszedtem a terítöt odajött és mutatta, hogy azt ö kéri. Mondom neki: «Segítesz? De rendes vagy, gyere kivisszük a szennyesbe!» Láttam rajta, hogy ezzel a szennyes résszel nem nagyon tudott mit kezdeni, a terítövel viszont neki csak volt valami terve eredetileg. Elgondolkodott egy pillanatra, majd sarkon fordult és egyenesen odament a fiókos szekrényhez, kihúzta a második fiókot, ahol a terítöket tartjuk, begyömöszölte a terítöt, becsukta a fiókot, majd mint aki jól végezte dolgát visszament a labdájához… :O Hát elsö megdöbbenésünkben szóhoz se jutottunk, a második pillanatban meg már azt se tudtam, hogy hogyan dícsérjem, amiért ilyen ügyes volt. Persze, látta már sokszor, hogy a terítö mindig oda kerül be, ha leveszem az asztalról, lehet, hogy még talán mondtam is neki párszor amikor felfigyelt rá, hogy mit csinálok, hogy beteszem a helyére, De arra nem emlékszem, hogy valaha is célzottan megmutattam volna neki, hogy ennek itt a helye, vagy hogy közösen odavittük volna.

Az ilyen esetek után néha komolyan megijedek, hogy ha ezeket a nekünk lényegtelennek tünö dolgokat így megfigyeli és megjegyzi, akkor miket lát és jegyez meg még. Elvégre még csak másfél éves, beszélni nem tud (még egy darabig a három nyelv mellett nem is fog) viszont nagyon sok mindent megért. Mi viszont ugye a beszéd hiánya miatt nem mindig tudjuk lemérni, hogy mennyit is értett meg vagy fogott föl a látottakból, hallottakból. Az biztos, hogy egyre jobban oda kell figyelni magunkra, hogy mit hogyan csinálunk, mert másol, másol, másol és másol.

Azt hogy nagyon gyorsan tanul és szivesen csinál olyan dogokat amikhez a kezét is kell használnia a bölcsiben is megerösítették pár hete, amikor elbeszélgetés volt a dadusokkal. Ök is azt emelték ki, hogy milyen jól használja a kezét, hogy a játékok amikkel legszívesebben játszik mind kézügyességet igényelnek, valamint hogy ott is elöször mindent megfigyel, aztán amikor már megfejtette magának az eseményeket, akkor veti bele magát teljes lendülettel a mókába. A reggeli éneklésnél például, a kezdeti visszahúzódás után mára már sokszor a kör közepén ülve mutogatja a dalokat és közben dumál hozzá a maga kis babanyelvén.

A CD-lejátszót ha behozzák, akkor azt már szinte el is kell dugni elöle, mert rögtön megy oda és babrálja. Mit babrálja, tulajdonképpen majdhogynem tökéletesen kezeli. Igaz, otthon a kazettásmagnót is gyorsan megtanulta, még a kezettát is megfordítja benne és ha eszébe jut, hogy hallagassunk zenét, akkor megy a távirányítóhoz és kapcsoja be vele a DVD lejátszót.

A szabadban a hinta és a hom okozó a kedvenc, dehát melyik gyereknek nem? Elöbbiben hangosan kacagva csücsül, utóbbival meg idötlen idökig képes elmatatni. A dadusok mesélték, hogy van kinetikus homokuk az esös napokra, ami mellöl szintén nem lehet elmozdítani Ángelát. Múltkor amikor a nagyobb bölcsis csoportnak vették elö, Ángela kiszúrta, hogy mi van készülöben, és persze rögtön leült homokozni. Hiába próbálták elterelni a figyelmét, hogy a kicsik most mást fognak játszani, ez a nagyobbaknak lett most elöszedve, ö makacsul játszott tovább a homokkal, így a végén ráhagyták és homokoztak a nagyok plussz Ángela. 😀

És így vagyunk mi mostanság, gyönyörködünk benne, tanulunk vele együtt. Van mit, azt hiszem ezután se fogunk unatkozni.

Június 2-a óta bölcsis nagylány lett Ángela. Az itteni szokások szerint szép lassan kezdtük a beszoktatást, illetve kezdte MA, mert az elmúlt két hónapban – kihasználva, hogy neki is jár gyereknevelési szabadság ö volt otthon a lyánnyal.
 
A hivatalos procedúra itt úgy zajlik, hogy elöször egy jó pár napig csak 1-1 órára viszik be a gyerekeket, azt is úgy, hogy a szülönek szigorúan ott kell maradnia, hogy a gyerek megszokja a környezetet. Ezt az idöt aztán szépen fokozatosan növelik, majd egy idö után a szülö akár már el is mehet kemény 10 percre, majd egyre több idöre. De nem ám messzire, mert ha a gyerköc elkezd sírni, akkor rögtön behívják a T. Szülöt, hogy nehogy traumát okozzanak a gyereknek azzal, hogy sír a bölcsiben. Ismét eltelik így egy pár nap, és minö csoda a gyerek már ottmaradhat ebédre, majd ha ez is müködik pár napig, akkor akár az alvást is kipróbálhatják. Az egész folyamat eltart kb. egy hónapig…
Mert ugye vigyázunk a gyerek lelki világára, nehogy már sérülöjön szegény azért, hogy bölcsibe vitték.

Nos ez az egész a mi esetünkben a következöképpen zajlott: Az elsö beszélgetésen én mondtam az ovónöknek , hogy Ángela hozzá van szokva, hogy nem mindig van velünk, mert ha én tanfolyamra megyek, akkor ö a nagyszülökkel marad, akiket jó ha két havonta egyszer lát pár napra, márpedig az ebben az életkorban ugye kb. annyi mintha semmi nem lenne. Tehát a gyerek hozzá van szokva, hogy nem mindig Anya vagy Apa van vele, eddig sose volt semmi gond, pedig nem szoktatjuk öt minden alkalommal a nagyikhoz és ennek ellenére nem vettük észre, hogy ez lelki törést okozna neki. (Ez utóbbit azért már nem tettem hozzá a bölcsiben.) A gondozónö is rögtön azt mondta, hogy elég nyugodt gyereknek látszik (jól látszik) szerinte se lesz gond.

Ennek fényében kezdték a Zapjával június 2-án a bölcsibe járást. Gond egy szál se, Ángela jól érezte magát, csak az volt a bibi, hogy a beszoktatást vezetö gondozónö épp beteg lett, és leginkább senki nem szoktatta be a gyereket, ráadásul az igazgatónö is szabin volt, szóval teljes volt a káosz. Aztán még azon a héten csütörtökön kiderült, hogy következö héten hétfön és kedden MA-nak el kell utaznia. Én ugye már dolgoztam, szóval jött a nagy kérdés: Mit csináljunk a lyánnyal? Meghánytuk-vetettük és az összes lehetséges megoldás közül arra jutottunk, hogy végülis ezért van a bölcsi. MA megkérdezte, mondták, hogy elég «pflegeleicht» (könnyen kezelhetö) a gyerek, próbáljuk ki, hogy pénteken már egész délelöttre ott marad, és ha minden ok, akkor hétfön és kedden már bevállalják (!) azt az 5-6 (!) órát amire szükségünk van. Persze pénteken semmi gond nem volt, szóval hétfön nyugodtan hagytuk öt ott. Minden rendben is volt, én 3-ra érte mentem, épp uzsonnázott a csoporttal, még meg is lepödött, hogy mit keresek én ott. 🙂
Oh, mondom, megy ez mint a karikacsapás, nem lesz itt gond.

Másnap MA szintén bevitte öt reggel 9-re, majd üzent, hogy minden ok, gyerek nagyon nyügös volt egész reggel, de már a bölcsiben ö meg a vonaton. Aztán 10:15 körül megszólalt a telefonom, a bölcsiböl hívott az egyik gondozónö, hogy a lányom egész délelött (= 9-töl 10-ig!) sírt, ezért legyek szives és 12-kor (!) vigyem öt haza, mert ezt nem lehet csinálni, hogy egy hét után csak így otthagyjuk öt ennyi idöre a bölcsiben. Egyébként most alszik.
Hát én úgy meglepödtem, hogy zavaromban rávágtam, hogy rendben, megpróbálom megoldani. Aztán nagy zavaromban gyorsan felhívtam MA-t is, aki szerencsére jobban esznél volt és mondta, hogy ne legyek hülye. Amikor aznap reggel otthagyta Ángelát akkor külön mondta, hogy nagyon nyügös, fáradt, hiányzik neki kb. 2 órányi alvás az ejszakából, szóval próbálják meg minél elöbb elaltatni és utána már minden rendben lesz. Ezek után persze visszahívtam a gondozó nöt, hogy álljon meg a menet, ha gyerekem épp alszik, akkor minden rendben van, majd akkor szóljon, ha akkor is sír és nyafog ha felébredt és ez esetben talán-talán érte megyek elöbb. Ebben maradtunk.
10 perc se telt bele és hívott az igazgatónö, hogy ö most jött vissza a szabadságáról és meglepödve tapasztalja, hogy Ángela össz-vissz egy hét beszoktatás után már második napja van egész napra a bölcsiben. Hát persze, hogy sír egész délelött! Ezt nem lehet csinálni, és egyébként is, az nem lehet, hogy egy gondozó egész nap öt hordozza kézben! (ekkor még csak kúszott, nem mászott és azt is csak módjával, amolyan «ha nagyon szükséges» üzemmódban adta elö). (Megjegyzem, három gondozó van egy 10 fös csoportban.)
Na, erre aztán nagyon bepipultam, szépen elmodtam neki is a fent már részletezetteket, hogy kérdeztük, nem volt gond, elözö nap se volt gond, álmos volt ma, ezt a gondozó is tudta, most alszik, már nem üvölt (amúgy sose üvölt), 1 óra sírás nem az egész délelöttöt jelenti,  stb. Meg amúgy azt is megemlítettem neki, hogy 6 óra még messze nem egész napos bölcsiben tartózkodás és hogy higgye el, ha meg tudtuk volna oldani máshogy, akkor nem ott lenne. Erre persze visszakozott, szerintem rájött, hogy túlparázták a dolgot, szépen bocsánatot kért és vele is abban maradtunk, hogy akkor hívnak újra, ha ébredés után is sír. Persze nem hívtak. Amikor értementem, már mosolyogva fogadott az a bizonyos gondozó nö, meg Ángela is. Kiderült, hogy 2 órát aludt egyhuzamban és hogy utána semmi gond nem volt. Az ebédet is remekül megette, szóval minden szuper. Mondtam neki, hogy igen, az a bizonyos 2 óra alvás hiányzott neki. Erre már nem válaszolt. Talán jobb is.

Nos ilyen kalandok után apja és lánya elutaztak egy hétre Valenciába. Ott amúgy ismét volt két olyan nap is, amikor MA-nak dolga volt, így Ángela csak a nagyszüleivel volt és érdekes, hogy akkor se volt semmi gond. Aztán amikor visszajöttek, a bölcsiben közölték, hogy miután egy teljes hét kimaradt, szeretnék ha elöröl kezdenénk a beszoktatást… Végülis MA otthon van, szóval gondoltuk ám legyen. Ismét szépen lassan kezdtük, aztán amikor MA-nak már csak két hete maradt az otthonlétböl, akkor szóltunk, hogy szeretnénk, ha abban a két hétben már a normál 8 órákat töltené Ángela a bölcsiben. Válaszul elhúzták a szájukat és mondták, hogy jó, hát akkor holnap már maradjon ott aludni is és akkor a hét második felében már megpróbálhatjuk akár a 8 óra ottlétet is.

Ja, amúgy ez a kisváros egyik legnevesebb bölcsije, mert itt állítólag fejlesztik is a gyerekeket és meg kell, hogy mondjam, hogy tényleg ezerszer bizalomgerjesztöbb mint a másik ahol jártam, ahol egy olyan – remélem takarító – nö nyitott ajtót, aki akkor szedte ki a füldugót a füléböl amikor elkezdtem beszélni hozzá… Itt cserébe van hatalmas, füves udvar, erdö, aminek egy pici darabja a kertbe is benyúlik, saját játszótér, stb. Hogy mennyire fejlesztik öket meg mennyire nem, azt sajnos nem igazán tudom megítélni… Csak azt tudom, hogy Ángela eddig egész ügyesen próbált megtanulni egyedül kanállal enni, ráadásul ö akarta elvenni tölem a kanalat, mert ugye neki persze mindent úgy kell csinálni mint a nagyoknak. 🙂 Most viszont, amióta naponta többször is a bölcsiben eszik elkezdett kézzel turkálni a kajában, ami gyümölcs esetében nem olyan vészes, de mondjuk egy spenótnál nem kimondottan vicces. Persze, ugye a bölcsiben szinte mindent ehetnek kézzel…

A legfontosabb viszont azt hiszem mégis az, hogy láthatóan jól érzi magát a bölcsiben, mást meg mit is kívánhatnánk, nem? 🙂

Szóval van egy egy éves lányom. Egy ügyes, okos, egy éves nagylányom. Persze mindenkinek ügyes és okos az egy éves nagylánya, tudom. 🙂

Nevet, sokat nevet, puszit ad (már amikor akar, kérésre szinte soha, de néha rájön és akkor magától csinálja), kúszik (tegnap elkezdett mászni is végre), ha megfogjuk a két kezét azonnal húzná föl magát állásba. Imádja a könyveket lapozgatni és nézegetni, és a szines plüssökröl áttértünk a zenélö, mozgatható, zörgö játékokra. Imádja a kis mindenféle hangot adó mini «számítógépét», mindent ami fényt ad, olyankor a kis mutatóujjávál rögtön jelzi, hogy azt ö bizony meg is fogná, és hangos üüü-vel erösíti meg ezen szándékát.

Szereti a zenét, rázza a csörgöt mint a csuda, és újabban ha olyat hall ami tetszik neki (vagy amiröl úgy gondolja, hogy az zene, mint pl a rendörautó szirénája) akkor arra elkezd «táncolni». Ez annyit tesz, hogy valami rettenetö édesen maga elé tartja ökölbe szorítva a kezeit és vízszintesen elkezdi öket ide-oda mozgatni.

A másik imádat az a viz. Bejött a babaúszás, na. 🙂 Mondjuk elsö perctöl kezdve tök természetesnek vette, hogy bevisszük öt a nagy vízbe, mintha mi sem történt volna, úgy nézelödött. Mostanra már lubickol, rúgkapál, söt amióta a nagyok csoportjába járunk, kétszer már karúszóval is volt a vízben, amivel még csak tartani se kellett öt. Meg se szeppent amikor elöször bedugtuk a fejét a vízbe, csak a csoprotvezetö néni kérdezte meg utána, hogy ezt még nem csinálták elötte sose, ugye? Mondtam, nem, most volt elöször. Erre ö közölte, hogy ehhez általában szoktatni szokták a gyerekeket. Mire én felvilágosítottam, hogy azt kérem nekem senki nem mondta, én csak végrehajtottam az utasítást amit kaptunk. Végül a kérdésemre, miszerint hogy is kell akkor öt ehhez szoktatni, már csak annyit válaszolt mosolyogva, hogy már sehogy, megy ez. 😀

Egyébként rettentöen apás lett amióta MA van itthon vele, ja igen, mert én meg közben visszamentem dolgozni. Most van két teljes hónapjuk együtt, amit maximálisan ki is használnak, most éppen egy hétre Valenciába mentek. Szóval olyan szinten apás lett, hogy MA gyakorlatilag a szobából se mehet ki, rögtön jön a felháborordott «aaaaaah» vagy rosszabb napokon a sírás. Apja ezért néha lázadozik, titkon viszont azért rettentöen élvezi.

És akkor most percek óta azon gondolkodom, hogy hogy térjek át a következö témára: az evésre. 
Megszenvedtük.  Majd egy hónapig tartott, amíg végre rájöttünk, hogy mit akar. Az egy hónap alatt volt minden, próbálkoztunk kanállal (tartott három napig, utána nem akarta), volt cumisüvegböl evés azon az alapon hogy legalább eszik valamit (tartott három napig, utána nem akarta), próbáltunk különbözö ízeket, azokkal nem volt gond, csak a szájába nem lehetett bejuttatni a falatot. Ha bekedült, akkor megevett mindent, csak ugye semmit nem engedett be. Bezárta a száját és azon semmi se ki se be. Még a három gyereket felnevelt és öt unokával rendelkezö anyósom is borúsan nézett, hogy hát ö nem is tudja, mi legyen. Ráadásul ahogy közledtünk ahhoz a naphoz amikor 3 napra reggeltöl estig az övé lett volna a lány, úgy lett egyre borúsabb a tekintete. Végül két nappal az elsö ilyen nap elött kiderült. Egy Babycafé-s anyuka mndta, hogy próbáljak meg neki nem annyira pépes ételt adni. Szóval föztem brokkolit, összetörtem villával és láss csodát, a lyány csak úgy nyelte. Azóta mindent megeszik – villával összetörve. Mostanra persze már könnyebb dolga van, hisz 3 és fél fog büszke tulajdonosa, de az elején – majd 4 hónapig – mindezt fog nélkül adta elö. Mint az öreg, fogatlan nénik, úgy majszolt mindent, nagyon cuki volt. 🙂 A fogakkal persze bátrabb is lett és mostanra már úgy kell vigyázni, hogy nehogy egybe akarja betömni a szájába a kekszet. Pláne, hogy aztán ha meg kiszedem a szájából, akkor felháborodik és elkezd sírni. 😀 A legújabb pedig az hogy nem hagyja hogy etessem. Ö akarja egyedül, fogja a kanalat és miután rásegítettem neki a falatot, pakolja is be a szájába. (Kicsit még rá kell segíteni persze, de egyre ügyesebb.) Kézzel amúgy nem fog meg semmit, mert milyen már az, hogy az embernek koszos meg ragacsos lesz a keze! 😀

Hát ez az én ügyes, okos, egy éves nagylányom. 🙂 Képeket meg majd még hozok.

Tegnap átépítettük a babakocsit az ülös verzióba…

Növekszik a csajszi, még 5 nap és 6 hónapos lesz. 7700 g körül van most, a 68-as méretet növi éppen ki, tehát nagyon jól behozta a születéskori lemaradását. Tele van hurkákkal a lába, a combja és írtó édes a pofija, olyan mint ahogy a szelet szokták rajzolni a mesékben. Tiszta Eolo (Aiolosz). Nö a haja is, már nem csak a tarkóján van mint amikor megszületett, hanem a feje tetején is pelyhedzik. MA csak Pelusilla-nak hívja (Pelyheske, pihéske).

Változatlanul nagyon nyugis gyerek, rengeteget mosolyog, és rettenetesen érdeklődő. Ha lehet mindent meg akarna fogni és a lehető legrövidebb úton eljuttatni a szájáig, de ez ugye életkori sajátosság. Már egész ügyesen ül ha ki van támasztva, és előre is lendül ha valamint meg akar fogni. Leginkább a saját lába a cél, amit szombaton a hasamon csücsülve már sikerült a szájába is gyömöszölnie. Ja, és újabban már nem is feltétlenül esik ilyenkor pofára. 🙂 A lábát pedig egyenlöre megpróbálja úgy használni mint a kezeit, ha egy játék legurul a lábához, akkor addig piszkálja, amig közel nem tudja hozni annyira, hogy elérje. Mint egy kis majmocska. 🙂

A hasizmát is szorgalmasan erősíti, ha hanyatt fekszik, akkor már egész magasra emelgeti a fejét, hogy lásson, és ha bele tud kapaszkodni a kezimbe és adok neki egy kis lendületet, akkor kis rásegítéssel ügyesen felül. Ezért is cseréltük le a babkocsi teknöjét az ülökére. Már több mint egy hete ugyanis végignyafizta a sétákat amig el nem alszik. Látszott, hogy nem érzezte jól magát. Persze biztosan az is rátett a dologra, hogy a hideg miatt jól felöltöztetem és szegény már nem nagyon tudott így mocorogni a kocsiban. A tegnapi és a mai tapasztalat alapján viszont ez a félig fekvö helyzet bejött. Ismét érdeklödve nézelödik mindenfele.

Szerelmes vagyok a lányomba. Az apja is az, de ez eddig is köztudott tény volt. Időközben viszont én is elvesztem. Órákig tudnám nézni ahogy alszik, az a hatalmas nyugalom ami olyankor kiül az arcára… Vagy az a belém vetett bizalom, amivel elalszik a vállamon…
Amúgy ha már alvásról beszélünk, akkor elmesélem, hogy tanuljuk a nappali elalvást, mert ezzel eddig gond volt és szerintem minél későbbre hagyjuk annál nehezebb lesz. Nagyon jól haladunk, már nem balhézik, amikor félálomban beteszem őt a kiságyba és szerintem azt is megtanulja lassan, hogy amikor hálózsákba bújtatom, akkor alvás jön. Érdekes, hogy este pedig minden gond nélkül elalszik. Tudja a sorrendet: fürdés, masszázs, vacsora, alvás. A kiságyban még eljátszik magában a csacsis alvóronggyal (újabban szopogatja a fülét) meg az ágyba belógó kutyus lábával, majd általában a kiságyvédöt kapargatva elalszik. Azt hiszem látja rajta az árnyékokat és azokat akarja megfogni.

Az árnyakat egyébként is szereti, a pelenkázó mellett a szekrényen falára szoktam neki árnyjátékozni, bár elég hamar inkább a kezemet nézi mint az árnyékokat. 🙂 A kezeket amúgy is imádja, meg a hajakat. Sajnos már rájött, hogy ha a karomban van és elfordítom a fejem, akkor meg tudja fogni a hajam… :S 

Apropó fogás: már nagyon megy, ha valami érdekli akkor édesen nyújta mind a két karját, hogy azt ö bizony megnézné magának. A játékai közül a lila, zenélö elelfánt az abszolut kedvenc (Rodolfo), de változatlanul szereti az almáját is, és azt a lepkelányt, amit anyuék hoztak neki múlt héten. Felfedezte már azt is, hogy ha egy kézbe veszi és megrázza öket, akkor zajt adnak. Van egy pici szines rumbatöke, azzal valami tündéri ahogy rázza. Rettentö komoly képpel, hevesen jár az egész karja, a válla fölül indítva a combjába ütögeti a tököt. Zabálni való! *.* ❤

A legboldogabb mégis akkor lesz, ha mozgásban van: dobáljuk, hintáztatjuk, lovagoltatjuk, vagy csak megfogjuk a kezeit és «magyarázunk» vele. Ilyenkor még kacagni is szokott. Lassan kezd magyarázgatni is, ha valami nem tetszik neki, akkor komoly morgásokkal és sikkantgatásokkal ad hangot a véleményének, és ha jó hangulatban van akkor mesélni is szokott. 🙂

Én meg további mese helyett hozok majd képeket is, lesz miböl válogatni.

2013.12.15: Többen hiányoltátok a képeket, nos végre elkészültek, íme:

Tegnap este hasról hátra fordult, amit az apja véletlenül pont meg is örökített videón. 🙂
Ez a tornamutatvány úgy tűnik annyira kifárasztotta a lányzót, hogy este 20:30-tól reggel 7-ig aludt evés nélkül, majd miután jóllakott, ráhúzott még másfél órát. Én meg 3:50-kor kénytelen voltam lemenni a konyhába fejni, mert már nem bírtam tovább. Mondjuk nem sok dolgom volt, mert szinte magától csöpögött… Arra viszont elég volt, hogy ettől annyira felébredjek, hogy még másfél órát fenn legyek, szóval nem sokra mentem azzal, hogy a gyerek most először átaludta az éjszakát…
Ő viszont annyira kipihente magát, hogy reggel frissiben még hátról hasra is fordult! 😀